Meghoztam a legújabb részt!Jó olvasást :) xoxo Mrs.Malik
Málta
-Jösztök?-kiáltott felénk Louis
-Inkább napozunk kicsit , majd később!-legyintettem
-Hát oké-vonta meg a vállát
A fiúk olyanok voltak , mint a kisgyerekek.De komolyan , a vízbe játszottak (?!) és persze minket is lefröcsköltek.Viszont élmény volt nézni milyen jól érzik magukat.A nap sütött , lehetett vagy negyven fok.Mi a lányokkal ki is használtuk a helyzetet és a leterített törülközőkön napoztunk.Félve , de végül lekaptam magamról a mini ruhámat , ami a még nem látszódó hasamat akarta.De mivel én teljességgel paranoiás vagyok , ez elengethetetlen volt.
-Szerintetek mikor fog látszani?-
-Pár hetesen elvileg már látni lehet majd valamit!-felelte Sophia-De ugye addig el fogod neki mondani?-
-Persze-bólintottam
Belül mardosott a fájdalom , hogy nem mondtam el még neki.Én akkora hülye vagyok!!Ő az életem , neki nem csak , hogy joga van tudni , neki ezt tudnia kell!Én meg el akarom hallgatni előtte.Felpattantam és a tenger felé vettem az irányt.
-Hova mész?-kérdezi Barbi
-A vízbe!-vigyorogtam
Amikor a part végéhez értem , a víz már érintette a lábamat.Kicsit hideg volt , de ebben a tikkasztó melegben tökéletes.Egyre beljebb és beljebb mentem.A víz egészen a hasamig ért , amikor valamelyik állat hátulról belökött a mélyebb vízbe.Mikor újra felbukkantam , a hajamat kivéve az arcomból kerestem a tettest.Mellettem Niall és Harry volt.Felvontam a szemöldököm mire elnevették magukat és Loui felé matattak , aki sebesen menekült.
-Ne már!Én nem úszok ilyen gyorsan!-
-Elintézem-kacsintott El
Ezek szerint többiek is megtalálták a tengert.Kivéve Zayn.
-Vele mi van?- böktem az irányába
-Nem tud úszni-húzott magához Harry
-Hm...mégis van olyan dolog amit nem tud-nevettem
-És még a feléről nem tudsz!-csókolt meg
-Szexi vagy vizesen-suttogtam
-Te pedig eszméletlen vagy , mint mindig-
-Aha , szóval most is?-löktem bele a vízbe
-Na várj csak , ezért megfizetsz!-
Én elkezdtem "futni" Harold pedig követett.Kiértem a partra ahol Zayn egyedül üldögélt.Lefeküdtem a homokba mire Harry odaért.Rám mászott és a szánk között max egy centi volt a távolság.Elmosolyodott és gyorsan felpattant.Értetlenül bámultam magam elé.Visszament a többiekhez.Na szép!
-Hallom a Bad Boi nem tud úszni!-néztem Zayn felé
-Hallom titkolsz valamit!-húzta gúnyos mosolyra a száját
-Mi?Honnan szedsz ilyen baromságot?-
-A lányok mondták , különben is szerintem el kellet volna mondanod!-rázta meg a fejét
-Micsoda?A lányok?-
-Nyugi nem adom tovább!-felállt a helyéről és elindult a part mentén
-Várj már!-követtem
-Hova mentek?-hallottam magam mögül Harry hangját
-Csak sétálni!-válaszoltam
-Most komolyan tudod?-tértem a lényegre
-Igen!-vigyorgott
-Te jó ég-
-Hát ezt én is mondhatnám-
-De... ugye senkinek nem mondtad el, hogy terhes vagyok?-szaladt ki a számon
Zayn úgy nézett rám , mint egy űr lényre aki most szállt le a Marsról.
-Hogy mi vagy?-akadt el a lélegzete
-De hisz most mondtad , hogy tudod!-kezdtem bepánikolni
-Hope!Csak húztam az agyad!Szívatás , érted?Amikor a lányok nekem semmit sem mondtak.Viszont amikor elkezdtelek átvágni , kezdett komoly lenni és kíváncsi voltam mit titkolsz!De ez most komoly?-fogta a fejét
-Hogy lehetsz ekkora szemét?-
-Tudja már Harry?-
-Ne válts témát!Mi közöd van hozzá?Mire volt jó ez az egész?Mert sértettem az egódat?Hm?-kezdtem zokogni
-Bocsi.Én tényleg nem akartam , hogy ez legyen.-mondta komolyan
-Nem érdekel!-rogytam le a földre
Szerencse , hogy messze jártunk a többiektől és nem látták a kis jelenetünket.
-Nem akartam elmondani neki , mert félek , hogy elhagyna-
-Tudod ez a legnagyobb baromság amit valaha hallottam!-
-Jó tudom , elcsesztem.Nem kell rá neked is emlékeztetni.És ha nem lenne elég , hogy terhes vagyok , ráadásul még ez is rám hárul, hogy mindenki aki eddig tudja számon kér.És mindez a hülye gyerek miatt!-
-Na gyere!-ült le mellém és átkarolta a vállam-Tudod , szerintem Harry nagyon szerencsés , amiért vagy neki.Nem veszed észre de folyton mosolyt csalsz az emberek arcára.A hibáiddal együtt kell szeretni téged , mert azok is jók!Gyönyörű vagy és okos, vicces , minden ami egy pasinak kell.Aki téged eldobna csak mert tőle vagy terhes , az tényleg egy idióta!Te egy kincs vagy!Felfogtad , hogy Harry szeret téged?Folyton rólad beszél , amit nem is csodálok.Mert szeret téged!Az a gyerek a hasadba pedig nem hülye , az a hülye aki nem akarja őt!Ha az enyém lenne..-kezdte-Mindegy , a lényeg , hogy mond el neki , mert biztos örülni fog!-
-Ilyen szépet nem igen mondanak nekem-szipogtam
-Ne sírj , mert senki nem akar szomorúnak látni!Gyere , menjünk vissza a többiekhez-húzott fel
-Ugye ez köztünk marad?-
-Persze, de remélem tudod, hogy én mindig itt vagyok neked!-kacsintott én meg a "szuper" hangulatom ellenére elmosolyodtam.
Zayn szavai nemcsak, hogy a fejembe kavarogtak de akárhányszor rágondoltam elöntötte a pír az arcom.Amiket mondott nekem, és ahogy mondta!Őszinte volt, ami nekem nagyon sokat jelent, hisz sokszor csaptak már be.Az , hogy bizalmat fektettem bele , lehet másnak egy mindennapi dolog.Nekem viszont nem.A partra érve szinte ugyanaz a látvány fogadott, mint amikor ott hagytuk őket.Megkerestem a pasim és az este további részét együtt töltöttük.Bűntudatom volt, és én nem akarok így itt lenni!Tehetek a dolog ellen?Természetesen, hogy tehetek!Elhatároztam, hogy véget vetek ennek a hülyeségnek és elmondom Harrynek.Öt percenként változott a hozzáállásom, ezalatt vagy százszor gondoltam meg magam.De aztán összekaptam magam.Mérlegeltem a pozitív dolgokat a negatívumokkal, és persze a jó győzött.A hotel szobába voltunk egy kiadós és isteni vacsora után.Harry az ágyra dőlt, nekem meg alkalmam nyílt szétnézni.Tágas volt és szép.Egy nagy üvegajtóból nyílt a még nagyobb terasz, ahol egy hm...egy medence volt.Ki volt világítva , vagy ezer fényben pompázott.Gondoltam itt a tökéletes alkalom, hogy bevalljam.Az ágyhoz vetten az irányt de vagy kétszer megtorpantam.Azt hiszem sosem féltem még ennyire.Amikor odaértem Harry felé hajoltam és gyengéden megcsókoltam.Azonnal viszonozta és két keze a csípőmre vándorolt.Ahj...Én nem ezt akartam most csinálni!De basszus ez a fiú egyszerűen megbabonáz!
-Nem akarsz fürödni egyet?-kérdeztem
-Hm...jól hangzik!-
Két lábamat a saját csípőjére kulcsolta úgy emelt fel.Eközben folyton csak csókolt.Az üvegajtó felé vette az irányt amit aztán ügyesen kinyitott, mindössze egy kézzel.Kint óvatosan letett , majd elkezdett levetkőztetni.Már megint eltértem a tervtől!Egyesével szedett le minden ruhadarabot, lassan!Már már kínzó volt, mert ez idő alatt én is megkívántam.Ezután én vettem le az oda nem illő hülye göncöket.Hogy őszinte legyek , khm az ott lent már nagyon akarta.De én nem akartam eltérni az eredeti szándékomtól , mert akkor soha nem fogom neki elmondani.Ha rajtam múlik......
Beléptünk a medencébe aminek nagyon kellemes volt a vize.Harry magához húzott.A testünk tökéletesen passzolt, összeért, már egy centi távolság sem volt.Itt az alkalom!
-Harry....nekem mondanom kell valamit!-sütöttem le a szemem
-Mondd kicsim!-
-Tudnod kell, hogy nagyon szeretlek!-szöktek könnyek a szemembe
-Hope, te vagy az életem!Mindennél jobban szeretlek!Valami baj van?-
-Terhes vagyok!-mondtam végre ki
Harryben egy pillanatra megállt az ütő.Látszott rajta, hogy nagyon meg van lepve, de mintha örült volna.A szemei könnyesek lettek és elmosolyodott.
-Szóval babánk lesz?-vigyorgott
-Nagyon úgy néz ki!-
-De kicsim, te nem örülsz neki?-
-De!Akarom mondani...féltem.Először azért, mert nem akartam, hogy elhagyj.Féltem a attól, hogy hogyan reagálsz.És ezért nem te tudod elsőnek.Viszont remélem tudod , hogy nagyon boldog vagyok amiért örülsz.Szeretlek!-sírtam el magam
-Nem zavar , hogy nem nekem mondtad elsőnek, viszont nem akarom , hogy kételkedj a szerelmünkben , mert nagyon szeretlek és tudom , hogy te is így érzel!Család leszünk.Te, én és a picur!-